Rendelkezik biztosítással a vasárnap hajnalban az M7-es autópályán balesetet szenvedett autóbuszt tulajdonló cég és az utazást szervező társaság is.
Tamás Zoltán János, az utazást szervező Volmer-Tours Kft. ügyvezetője megerősítette az MTI-nek azt az információját, hogy az autóbuszt a Tamás-busz Kft.-től bérelték, amelynek szintén ő a cégvezetője. Elmondta, hogy három különböző biztosítótársaságnál rendelkeznek biztosítással, de a hivatalos vizsgálatra hivatkozva azt nem közölte, hogy melyek ezek. Tamás Zoltán János részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak és együttérzéséről biztosította a baleset valamennyi sérültjét.
Elmondta, hogy vasárnap – miután értesült a balesetről – azonnal a helyszínre sietett, ahol a hatóságok munkáját segítette. A Horvátországban nyaraló magyar turistákat szállító autóbusz vasárnap hajnalban az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyánnál átszakította a szalagkorlátot és egy felüljáró pillérének ütközött. A balesetben nyolcan életüket vesztették, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
2021. augusztus 16.
(MTI)