2022. január 3-án öt atomhatalom (Kína, Oroszország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország) vezetői nyilvánosságra hoztak egy közös nyilatkozatot az atomháború és a fegyverkezési verseny megakadályozásáról.
Mao Zhaoxu kínai külügyminiszter-helyettes a CMG-nek adott interjújában részletesen beszélt a közös nyilatkozat fontosságáról és a kínai fél álláspontjáról az atomfegyverek ellenőrzésének megerősítését illetően.
Ma Zhaoxu megjegyezte, hogy a közös nyilatkozat szerint az atomháborúban nincsenek nyertesek, és egyetlen ország sem irányíthat atomfegyvereket más országok ellen. Ma Zhaoxu hozzátette, hogy ez volt az első alkalom, amikor az érintett öt ország vezetői közös nyilatkozatot adtak ki az atomfegyverekről. Mindez az öt országnak az atomháború megakadályozásáról szóló politikai szándékát is tükrözi – mondta a miniszterhelyettes.
A nemzetközi stratégiai biztonság területén jelenleg több kihívással is szembe kell nézni. A közös nyilatkozat kiadása kedvezően hat a kölcsönös bizalom ápolásának megerősítésére, illetve a nagyhatalmak közötti kapcsolatok koordinált fejlődésére.
A miniszterhelyettes hangoztatta, hogy Kína mindig vezető szerepet játszott az érintett országok közös cselekedeteinek elősegítésében A közös nyilatkozatról szóló vitában a kínai fél többször megismételte, hogy egyetlen ország sem irányíthat atomfegyvereket más országok ellen, jelentősen növelve a nyilatkozat fontosságát.
Ma Zhaoxu kifejtette, hogy az öt ország nemcsak az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, hanem atomhatalmak is. A jövőben az öt országnak továbbra is erősítenie kell a kölcsönös bizalmat és az együttműködéseket, pozitív szerepet játszva a világ békéjének és stabilitásának fenntartásában – mondta Ma Zhaoxu.
2022. január 4.
(China Media Group)
(x)