Kezdőlap » Kastélya felújítása érdekében vállalt szerepeket Jeremy Irons
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Színes-érdekes

Kastélya felújítása érdekében vállalt szerepeket Jeremy Irons

Kifejezetten azért vállalt el néhány filmszerepet, hogy azokból finanszírozza írországi kastélya renoválását – mondta Jeremy Irons a Die Zeit című német napilapnak.

Az Oscar-díjas brit színész „kizárólag a kastély miatt” vett részt például a Sárkányok háborúja című film forgatásán. Irons 1997-ben vásárolta meg az Írország déli részén lévő, romos Kilcoe kastélyt, mely már több mint 400 éve lakatlanul állt.

„Úgy állt ott előttem, mint egy nem szeretet, öreg, fogatlan élőlény” – fogalmazott a színész, aki „beleszeretett az épületbe, amikor először meglátta”.

Ekkor nagyon jövedelmező hollywoodi produkciókban, például „ebben a rémes Sárkányok háborújában” vállalt szerepet, hogy finanszírozni tudja a renoválást. Az azonos nevű szerepjátékon alapuló film 2000-ben került a mozikba. A felújítási munkálatok négy évig tartottak.

2022. január 20.

(MTI/AFP)