Kezdőlap » Kampányt indított az NMHH a biztonságosabb internet napján
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Egyéb

Kampányt indított az NMHH a biztonságosabb internet napján

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden, a biztonságosabb internet napján kampányt indított, amely az intim képek megosztásának veszélyeire hívja fel elsősorban a fiatalok figyelmét – közölte a hatóság az MTI-vel.

Azt írták, hogy a gyermekek által saját magukról készített intim felvételek problémája áll az NMHH internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline (IH) kampányának központjában. Tavaly több mint háromszor annyi, 5508 bejelentés érkezett a hotline-hoz, mint egy évvel korábban, ebből 422 jelzés vonatkozott hozzájárulás nélkül közzétett fotókra és videókra.
    
A 2021-es bejelentések több mint 70 százaléka gyermekpornográfia kategóriában érkezett, de megháromszorozódott a kiskorúak védelmében érkező bejelentések száma is – tették hozzá. Kifejtették, hogy az ilyen típusú visszaélések – az IH-hoz érkezett bejelentések alapján – leginkább felnőttek között történnek, de gyerekek vagy szüleik is fordultak segítségért ilyen sérelem miatt.

„A kampány üzenete megerősíti a fiatalokat abban, hogy joguk van nemet mondani, nem kötelesek senkinek ilyen felvételt küldeni, még érzelmi manipuláció hatására sem” – emelték ki.

A felhívás a „red flag” vagyis a vörös zászló kifejezést használja az erőszakos és manipulatív viselkedés jelzőjeként, amit észlelniük kell a gyerekeknek ahhoz, hogy merjenek nemet mondani, és egy ilyen szituációban ne váljanak áldozattá. Közölték azt is, a „Ha úgy érzed, valami nem oké, igazad van” című 30 másodperces videó elsősorban a gyerekek és fiatalok által használt népszerű közösségi médiafelületeken lesz látható (YouTube, Instagram, TikTok) a biztonságosabb internet napját követő héten.
    
Az Internet Hotline bevett gyakorlata szerint minden, a vizsgálata alapján gyermekpornográfiának minősülő tartalmat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályához továbbít. Az elemzők 2021-ben 1163 esetben fordultak a rendőrség munkatársaihoz – hívták fel a figyelmet.

„A pandémiás évek láthatóvá tették, hogy a gyermekekkel szembeni szexuális kizsákmányolásról készült tartalmak terjesztése a ma ismert internet legsötétebb jelensége, olyan kihívás, amellyel szemben csak az egyre szorosabb nemzetközi együttműködés veheti fel a harcot” – hangsúlyozták.

Az Internet Hotline online bejelentő felületén bárki tehet bejelentést a https://nmhh.hu/internethotline/ oldalon – áll az NMHH közleményében.

2022. február 8.

(MTI)