Kezdőlap » Az MLSZ edzőképzésén a nemzetközi trendeknek megfelelő játékosok nevelése a cél
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Sport

Az MLSZ edzőképzésén a nemzetközi trendeknek megfelelő játékosok nevelése a cél

Fórián Zsolt – aki 2020 júniusa óta vezeti a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképzését – reményei szerint a program új irányelvei néhány éven belül látható változást hozhatnak a magyar futballba.

A szakember, aki egy háttérbeszélgetésen számolt be elképzeléseiről, azt mondta, az edzőképzés egyik legfontosabb feladata, hogy a fiatal, tapasztalatlan szakembereket a megfelelő irányba terelje, inspirálja őket. Emellett az utánpótláson van a legnagyobb hangsúly, azaz, hogy a fiatal futballistákat nevelő edzők presztízsét növeljék, valamint, hogy az ifjú tehetségeket megfelelően válasszák ki és képezzék 6 és 15 éves kor között. Hozzátette, a hazai edzőképzésben kiemelt szerepe van a magyar futball tradícióinak, és alapvetően a jelenleg is elterjedt kezdeményező játékfelfogás alapelvének:

„A mai nemzetközi futballban az az értékes labdarúgó, aki tud nyomás ellen futballozni, aki egy ilyen szorult helyzetben is képes jó döntéseket hozni és gyorsan tud támadásból védekezésbe, illetve fordítva váltani. A modern labdarúgás ezt diktálja, minél magasabban kell tudni védekezni, ezzel szemben pedig a lehető legmagabiztosabban kell kihozni a labdát. Erre kell törekednünk a játkosoknál gyakorlatról gyakorlatra, óráról órára, napról napra” – mondta Fórián Zsolt.

Szerinte ha ezeknek a trendek megfelelően zajlik majd a munka a fiataloknál, és a felnőtteknél egyaránt, akkor reményei szerint belátható időn belül már látható minőségi javulás figyelhető majd meg a hazai labdarúgásban. Ennek érdekében a jelenlegi edzőképzésben pozitív, támogatói szemlélet kialakítása a cél, ahol mindenki tud örülni a másik sikerének. Rendkívül fontos a módszertani fejlesztés, a tudásmegosztás, amelynek elengedhetetlen része a klubokkal való folyamatos együttműködés – hangsúlyozta.
      
Fórián Zsolt kiemelte, ugyan a kluboknak megvan a saját filozófiájuk, a szövetség programjára egyelőre úgy tűnik, nyitottak az egyesületek, amelyek minden segítséget megkapnak, legyen az akár a legfrissebb videós tananyag, vagy szakmai publikáció. A beszélgetésen elhangzott, hogy a kluboknak és a rendszerből már korábban „kikerült” edzőknek is érdeke az, hogy lépést tartsanak a változásokkal. A szövetség folyamatosan figyeli a munkát, és ha valahol súlyos lemaradást tapasztal – a játék vagy egy edzés minőségében például -, akkor abban az esetben minden támogatást biztosít a csapatoknak és az edzőknek, azonban szélsőséges esetben szankciókkal is beavatkozhat.

2022. február 11.

(MTI)