Letették a Magyar Posta Zrt. több száz millió forintból épülő logisztikai depójának alapkövét Kaposváron hétfőn.
Varga János, a Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója az eseményen azt mondta: a tervek szerint a nyár végéig elkészülő 2800 négyzetméteres, a mai modern csomaglogisztikai elvárásoknak megfelelő létesítmény 183 település 230 ezer lakóját szolgálja ki. Jobb munkakörülményeket teremt a dolgozóknak, növeli a szolgáltatás színvonalát és a vállalat versenyképességét.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint Kaposváron, illetve Somogyban is évről évre nő a kézbesített csomagok száma: amíg a posta munkatársai 2020-ban 193 ezer, tavaly már mintegy 200 ezer csomagot juttattak el a depó vonzáskörzetéhez tartozó településekre. A kaposvári üzembe automata csomagszortírozó rendszert is telepít a vállalat, amely gyorsítja a beérkező csomagok feldolgozását és a kézbesítését – írták.
Kiemelték, a Magyar Posta MPL+ program keretében 50 milliárd forintból a teljes postai logisztikai infrastruktúra megújul. A posta 2023-ra 23 depóból álló logisztikai hálózatot hoz létre, amely a középtávon várhatóan megduplázódó csomagmennyiséget akár kiugró időszakokban is képes lesz rugalmasan kezelni.
Gelencsér Attila, Somogy 1. számú választókörzetének a választásokon újrainduló országgyűlési képviselője kitért arra, hogy a posta fejlesztése mintegy száz, többségében új munkahelyet teremt Kaposváron. Úgy vélte, a csomagok kézbesítése iránti igény növekedését fokozta, hogy a pandémiás időszakban jelentősen emelkedett az online vásárlások, e-szolgálatások száma. Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt mondta: egyre több befektető, termelőberuházó érkezik a somogyi megyeszékhelyre a város újraiparosítási programjának köszönhetően.
2022. február 28.
(MTI)