Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntette, kábítószer birtoklás és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétsége miatt jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki napokig fogva tartott egy nőt és prostitúcióra kényszerítette – tájékoztatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-t.
A táblabíróság a döntéssel helybenhagyta az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék határozatát. Az indokolás szerint a férfi többszörösen büntetett előéletű, „nagyszámú az általa elkövetett bűncselekmény, az emberkereskedelem és kényszermunka bűntette pedig komoly tárgyi súlyú”. A jogerős ítélet szerint a prostitúcióból élő nő a jobb megélhetés reményében szeretett volna Győrbe költözni Dunaújvárosból. Hirdetés útján ismerkedett meg a férfival, akitől 2020 novemberében „átmeneti tartózkodási lehetőséget kért” a férfi lakóhelyén, egy Fejér megyei községben.
A férfinak szexuális szolgáltatást nyújtott, hogy a kapott pénzből folytatni tudja az útját, azonban a vádlott ezt megakadályozta. Elvette a nő telefonját, családi házában folyamatos felügyelet mellett bezárva tartotta. Több alkalommal ököllel megütötte, esernyővel bántalmazta, a forró kályhának is nekilökte. A nőnek a bántalmazások következtében a bal veséje bevérzett, ujjai megégtek. Sérülései nyolc napon túl gyógyuló sérülésnek minősülnek. A sértettnek más férfiakat is fogadnia kellett, a szexuális tevékenységéért kapott több százezer forintot a férfi elvette tőle.
A férfi új pszichoaktívnak minősülő szert is adott a nőnek, hogy bírja a szinte folyamatos ébrenlétet. A szerből a férfi is fogyasztott, továbbá más kábítószert is. A nő 2020. november 10-én az éjjeli órákban kihasználta a férfi figyelmetlenségét és elmenekült.
2022. május 11.
(MTI)

