Kezdőlap » Az MTA és a Fővárosi Önkormányzat pályázatot ír ki köztéri alkotás létrehozására
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Budapesti hírek

Az MTA és a Fővárosi Önkormányzat pályázatot ír ki köztéri alkotás létrehozására

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és Budapest Főváros Önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki köztéri alkotás létrehozására az MTA alapításának 200. évfordulója alkalmából – közölte az MTA az MTI-vel.

A megújuló Széchenyi téren az MTA olyan jelet kíván állítani 2025-ben, amely egyaránt méltó az Akadémia történetiségéhez, ugyanakkor kifejezi a tudomány naprakészségét, mindenkori aktualitását és gyors reagálóképességét is – írták a közleményben.
A pályázati kiírás szerint az elkészítendő pályamű a hazai tudományt hivatott megjeleníteni nyitott, közösségi alkotásként.  
„Általános követelmény, hogy a megvalósuló alkotás hozza közel a tudományt, a tudományos közösséget a helyi, a városi, illetve a nemzeti közösség tagjaihoz. Fejezze ki a tudomány legfőbb jellemzőit: a megalapozottságot, a megbízhatóságot, azt, hogy megoldást keres a jelen problémáira és a jövő kihívásaira. Járuljon hozzá egy inkluzív jellegű tér kialakításához, hogy a különböző érintett közösségek egyaránt sajátjuknak érezhessék. Szóljon valamennyi társadalmi réteghez, legyen érdekes és élvezhető anélkül is, hogy minden értelmezési szintjét meg kellene fejteniük” – áll a kiírásban.

A köztéri alkotás műfajára, karakterére, méretére, anyagára, a felhasznált technológiára vonatkozó megkötést a kiíró nem tesz, azonban az alkotásnak és kiegészítő elemeinek harmonikusan kell illeszkedniük a világörökségi látványba, azt zavaró hatású alkotás nem helyezhető el. Az alkotásnak továbbá meg kell felelnie a hatályos jogszabályoknak, különös tekintettel a településkép védelméről szóló rendeletekre.
Emellett az is kitétel, hogy a köztéri alkotás tervezése és megvalósítása során a nyertes pályázónak együtt kell működnie a teret érintő beruházások, különösen a Széchenyi István tér, a RakPark projekt, az MTA Székház rekonstrukciója és a felszín alatti parkoló tervezőivel és kivitelezőivel.
A teljes megvalósításra – beleértve a tervezést, kivitelezést, felállítást – bruttó 45 millió forint áll a nyertes pályázó rendelkezésére. A pályaművek díjazására az MTA ezen felül bruttó 10 millió forintot szán.
A pályázati kiírás részletes szövege az Akadémia honlapján olvasható.

2022. 09. 04.

(MTI)