Folytatódtak a tiltakozások Dina Boluarte perui elnök és kormánya ellen, egy hónappal az első tüntetések óta 48-an haltak meg az összecsapásokban.
Helyi idő szerint szerdán ország legfontosabb turisztikai központjából, Cuzcóból jelentettek újabb konfliktust, a város egészségügyi vezetése szerint 37 civil és 6 rendőr sebesült meg, mert a tiltakozók megpróbálták elfoglalni a város repülőterét, ahová külföldiek ezrei szoktak érkezni, hogy megnézzék Machu Picchu inka fellegvárát. Egy ember meghalt, így nőtt 48-ra az áldozatok száma.
A Pedro Castillo volt elnököt támogató tiltakozások már 41, elsősorban déli tartományra terjedtek ki.
A tüntetések a baloldali politikai újonc Castillo eltávolítása és letartóztatása után kezdődtek decemberben. A 2021-ben megválasztott elnököt az után vették őrizetbe, hogy december 7-én elrendelte az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlament feloszlatását, és rendeleti úton akart kormányozni, amit a kongresszus puccskísérletnek minősített. Castillo jelenleg börtönben van, lázadással vádolják, tagadja bűnösségét.
A Castillóhoz hű, főként az ország szegényebb, falusias vidékén élő peruiak azonnali választásokat, Castillo egykori alelnöke, Dina Boluarte lemondását, a volt elnök szabadon bocsátását, valamint az összecsapásokban meghaltak ügyének kivizsgálását követelik.
A tüntetések legvéresebb napja hétfő volt, tizenheten haltak meg a Titicaca-tó közelében elterülő Juliaca városban, ahol a tiltakozók rendőrökre támadtak, egyikük halára égett az autójában, amelyet felgyújtottak.
Kedden a kormány Puno tartományban este 8 és hajnali 4 óra között kijárási tilalmat rendelt el.
Juliacában szerdán a többezres tömeg a tüntetésen meghalt 17 ember koporsói mellett vonult.
Szerdán az Amerikaközi Emberi Jogi Bizottság (IACHR)küldöttsége találkozott Boluartével.
„Megvizsgáljuk az emberi jogi helyzetet, a legszélesebb körben akarjuk hallani az összes hangot” – mondta újságíróknak Edgar Stuardo, a szervezet képviselője.
Boluarte a találkozó után nyilatkozatában azt írta, minden támogatást megad a küldöttségnek a történtek kivizsgálása érdekében.
2023. 11. 12.
(MTI)

