José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője jogi lépéssel fenyegetőzik, miután kiállították őt kedden a Cremonese elleni összecsapás második félidejében.
A Roma 2-1-es vereséget szenvedett a Cremonese otthonában, a portugál vezetőedzőnek pedig a második félidő elején mutatta fel a játékvezető a piros lapot.
„Indulatos vagyok, de nem bolond”- mondta a 60 éves szakember, aki olyan hangfelvétel után kutat, amellyel igazolni tudja, hogy Marco Serra negyedik játékvezető „minősíthetetlen megnyilvánulására” reagált.
„A meccs után odamentem a játékvezetőkhöz, hogy tisztázzam az ügyet. Marco Piccinini szerint nekem kellett volna bocsánatot kérnem” – idézte fel Mourinho. – „Aztán megmondtam Serrának, hogy lehetne benne annyi bátorság, hogy elmagyarázza mi is történt, de úgy tűnik memória-problémái vannak.”
A portugál tréner azt is megemlítette, hogy az a játékvezető, aki a kiállítását kezdeményezte Torinóból származik, a Roma pedig vasárnap a Juventus ellen lép pályára, sőt ha legyőzi egyik legnagyobb riválisát akkor feljöhet a tabella negyedik helyére.
„Nem tudom ezt a mérkőzést magam mögött hagyni, egyszerűen nem tudok a vasárnapi meccsre koncentrálni. Sajnálatos, ami Serrával történt, de addig tisztelek valakit, ameddig ő is tisztel engem” – zárta gondolatait Mourinho, aki ezzel együtt vállalja a felelősséget a keddi vereségért, mivel szerinte a második félidőben nagyobb nyomást kellett volna gyakorolniuk a kieső helyen álló Cremonesére.
2023. 03. 01.
(MTI)

