Kezdőlap » Azeri Nagydíj – Norris a kedvezményezett a szezon hátralévő részében a McLarennél
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Sport

Azeri Nagydíj – Norris a kedvezményezett a szezon hátralévő részében a McLarennél

Az egyéniben és a konstruktőrök között is a Forma-1-es világbajnoki címért csatázó McLaren csapat a hétvégi Azeri Nagydíj helyszínén bejelentette, hogy a szezon hátralévő részében a brit Lando Norris lesz a kedvezményezett a csapaton belül az ausztrál Oscar Piastrival szemben.

A wokingi istállónál egészen mostanáig egyenlően kezelték versenyzőiket, aminek egyik negatív
eredményeként a legutóbbi, monzai futamon a Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc megtréfálta az első
két helyről induló mclarenes pilótákat és megnyerte a versenyt. Piastri a rajt után nem sokkal megelőzte az
élről startolt Norrist, aki mellett a monacói is el tudott menni, a folytatásban pedig jól taktikázva Piastrit is
maga mögé utasította.

MTI/Balogh Zoltán

Az egyéni pontversenyben második helyen álló Norris 62 ponttal van lemaradva az élen álló, címvédő
holland Max Verstappentől (Red Bull), a negyedik Piastri pedig 106-tal. A csapatversenyben a McLaren
ugyancsak második, mindössze nyolc pont a hátránya a Red Bullal szemben. Az egyéni pontversenyben még
232 pont szerezhető idén.

„Hihetetlenül elszántak vagyunk a győzelemre, ugyanakkor megfelelő módon akarunk nyerni” – nyilatkozott
a BBC-nek Andrea Stella csapatfőnök. – „Landót fogjuk támogatni, de egyúttal úgy szeretnénk ezt megtenni,
hogy a lehető legkevesebbet kelljen feladnunk alapelveinkből. A legfontosabb az, hogy mindig a csapat
érdeke az első. A sportszerűség nagyon fontos számunkra és mindkét versenyzőnkkel korrektek szeretnénk
lenni.”

Stella azt is elmondta, hogy mindkét pilóta elfogadta a döntést és megértette, hogy a csapat el akarja kerülni a
monzaihoz hasonló eseteket.

„Nagyon együttműködőek voltak. Amikor megkérdeztem Oscart, hogy szükség esetén képes lesz-e
lemondani a győzelemről, azt válaszolta, hogy roppant fájdalmas lesz, de ha az a jó megoldás, akkor
megteszi” – jegyezte meg a csapatfőnök.

2024. 09. 12.

(MTI)