A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Continest Technologies Zrt. hosszú távú együttműködési megállapodása szerint minőségi, fenntartható módon készült kutyaházakat kapnak a tél beállta előtt rászoruló állatok.
Az idei program célja, hogy az év végéig 25 magas minőségű kutyaházat juttassanak el az alapítvány idei Állatvédelmi Szakmai Díjazottjai által kiválasztott szervezetekhez – olvasható az alapítvány MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A Continest Technologies Zrt. az együttműködés keretében felajánlotta, hogy a konténergyártás során keletkező szendvicspanel hulladékokból tartós és esztétikus kutyaházakat készít több méretben, figyelembe véve az állatvédelmi szakértők ajánlásait.
A közleményben Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztost idézik, aki hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés nemcsak az állatok életminőségének javítását célozza, hanem egy olyan fenntarthatósági példát is mutat, amely a jövőbeni innovációk és társadalmi felelősségvállalás számára is irányadó lehet. Kiemelte: a vállalatok és civil szervezetek együttműködése kézzelfogható eredményeket hozhat az állatvédelem terén.
„Hiszünk abban, hogy az állatvédelem az állam és minden állampolgár közös felelőssége, és ezen program révén közösen tehetünk azért, hogy több állatnak rendelkezésre álljon az a biztonságos menedék, amely megvédi az időjárás viszontagságai elől” – fogalmazott. Az alapítvány és a Continest Technologies Zrt. célja, hogy hosszú távon is együttműködjenek az állatvédő szervezetek támogatásában.
A Continest Technologies Zrt. a jövőben is biztosítja az alapanyagokat és összeszerelési útmutatókat a kutyaházak elkészítéséhez, míg az alapítvány gondoskodik az anyagi és humán erőforrásokról a folytatáshoz.
Vetter Szilviát, az alapítvány kuratóriumi elnökét is idézik, aki így fogalmazott: ez a program az elsők között van, amely az alapítvány egyik misszióját hivatott beteljesíteni, bevonni a vállalati szférát az állatvédelem ügyébe, és ezzel új lehetőségeket teremteni a rászoruló állatok számára.
2024. 09. 19.
(MTI)