Kezdőlap » Elon Musk májustól kevesebb időt tölt Washingtonban, a Tesla vezetésére koncentrál
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Nagyvilág

Elon Musk májustól kevesebb időt tölt Washingtonban, a Tesla vezetésére koncentrál

Elon Musk, a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó vezérigazgatója helyi idő szerint kedden a vállalat elemzőivel folytatott konferenciabeszélgetésen elmondta, hogy májustól több időt fog tölteni a Tesla vezetésével, és kevesebbet Washingtonban, miután a cég profitja jelentősen csökkent az első negyedévben.

A vállalat elemzőinek Musk arról beszélt, hogy mivel a kormányzati hatékonysági minisztérium (Department of Government Efficiency – DOGE) létrehozásával kapcsolatos lényegi munka már befejeződött, májustól sokkal több időt fog a Teslára fordítani. Azt is hozzátette, hogy ezentúl várhatóan csak „heti egy-két napot fog kormányzati ügyekkel tölteni”.

A Tesla profitja 71 százalékkal esett az első negyedévben, és 13 százalékkal kevesebb járművet szállított le, ami a vállalat leggyengébb negyedévet jelentette 2022 óta.

Musk a Tesla és más cégek vezetése mellett elnöki tanácsadói szerepben dolgozik Donald Trump kormányában, és meghatározó szerepet tölt be a DOGE tevékenységében.

2025. április 23.

(MTI/AP)