A korábban már négy alkalommal Oscar-díjra jelölt Tom Cruise is tiszteletbeli Oscar-díjat kap az amerikai filmakadémia 16. kormányzói díjátadóján novemberben – jelentette be az amerikai filmakadémia.

Tom Cruise mellett Debbie Allen koreográfus és Wynn Thomas produkciós tervező veheti majd át az Oscar-szobrot, Dolly Partont pedig a Jean Hersholt Humanitárius Díjjal tüntetik ki több évtizedes filantróp tevékenységéért.
„Az idei kormányzói díjak átadásán négy legendás személyiséget ünneplünk, akiknek rendkívüli pályafutása és a filmes közösségünk iránti elkötelezettsége továbbra is maradandó hatást gyakorol” – fogalmazott Janet Yang, az amerikai filmakadémia elnöke közleményében.
A 62 éves Cruise-t eddig négyszer jelölték a filmakadémia díjára: kétszer a legjobb színész Oscarjára a Született július negyedikén és a Jerry Maguire című filmekben nyújtott alakításáért, egyszer a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában a Magnólia című filmért, a Top Gun: Maverick című produkciójáért pedig a legjobb film kategóriában. Yang méltatásában hangsúlyozta Cruise „fantasztikus elkötelezettségét a filmes közösség, a moziélmény és a kaszkadőrök iránt”.
A 75 éves Debbie Allent még soha nem jelölték Oscar-díjra, de több Oscar-díjátadón is dolgozott koreográfusként. Legismertebb munkái közé tartozik a Felejtsd el Párizst! című vígjáték és az A Jazzman’s Blues című dráma. Wynn Thomas sem kapott még Oscar-jelölést, de több olyan filmen dolgozott produkciós tervezőként, amelyeket díjára jelölt a filmakadémia, illetve Ron Howard Egy csodálatos elme című filmje el is nyerte az Oscart. Thomas számos filmben dolgozott együtt Spike Lee filmrendezővel, köztük a Malcolm X és Az 5 bajtárs című produkciókon.
Dolly Partont kétszer jelölték Oscarra: 1981-ben a Kilenctől ötig című film főcímdaláért, 2006-ban pedig a Travelin’ Thru című számért, amely a Transamerica című filmben hangzott el. A filmakadémia most Parton humanitárius tevékenységét ismeri el, egyebek között a Dollywood Alapítványban végzett munkájáért és a Dolly Parton Képzelet Könyvtára elnevezésű irodalmi programjáért.
A díjakat november 16-án a Los Angeles-i Ray Dolby bálteremben megrendezett ünnepségen adják át. A tavalyi díjazottak között volt a néhai Quincy Jones, valamint Barbara Broccoli és Michael G. Wilson, a két Bond-producer, Richard Curtis filmrendező és Juliet Taylor casting igazgató.
Az amerikai filmakadémia évente rendezi meg a tiszteletbeli Oscar-díjak, az Irving G. Thalberg-emlékdíj és a Jean Hersholt Humanitárius Díj átadásának ünnepi gáláját, a díjazottak mind Oscar-szobrot vehetnek át.
2025. június 18.
(MTI/AP)

