Kezdőlap » Gyorsuló ütemben drágulnak a lakóingatlanok a zenga.hu adatai szerint
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Gazdaság

Gyorsuló ütemben drágulnak a lakóingatlanok a zenga.hu adatai szerint

Gyorsult a lakóingatlanok drágulási üteme 2025 második negyedévében az év elejéhez képest – közölte a zenga.hu hirdetési portál az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében.

Az árak országos átlaga az első negyedévben 7,2 százalékkal nőtt éves összevetésben, jelenleg 12,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, Budapesten 22,2 százalékos az emelkedés. A négyzetméterenkénti ár országosan 870 ezer forint, a fővárosi 1,38 millió forint. A panellakások drágulási üteme különösen jelentős, és nincs is jelentős különbség a főváros és a vidék között, mindenütt 33 százalék körüli – írták.

A portál szerint a magas árak miatt januárhoz képest 30-40 százalékkal kevesebb a komoly érdeklődő. Az árak ezt még nem követik, de úgy vélik, a folyamatok alapján a második fél évben Budapesten megtorpanhat a drágulás. Erre utal az alkulehetőség növekedése, az eladók ugyanis az első negyedévben átlagosan még csak 3,7 százalékot engedtek, a második negyedévben viszont már 6,4 százalékot a zenga.hu adatai szerint.

Megjegyezték, hogy vidéken egyelőre nem látszik az ingatlanpiac lassulása, az ottani kínálat árai egyre jobban zárkóznak föl a fővárosi szinthez.

A zenga.hu az egyik legnagyobb, dinamikusan fejlődő hazai ingatlanhirdetési portál (a portálon feladott ingatlanhirdetések, oldallátogatottság száma alapján), tulajdonosa és üzemeltetője az OTP Bank Nyrt. 100 százalékos leányvállalata, az OTP Otthonmegoldások Kft.

2025. július 3.

(MTI)