Kezdőlap » Repülőgép és földi jármű ütközött a New York-i LaGuardia repülőtéren, leállították a forgalmat
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Nagyvilág

Repülőgép és földi jármű ütközött a New York-i LaGuardia repülőtéren, leállították a forgalmat

Egy Montrealból érkező Air Canada Express utasszállító repülőgép földi járművel ütközött a leszállást követően vasárnap éjjel a New York-i LaGuardia repülőtéren – közölte a FlightRadar24 járatkövető szolgáltatás.

A repülőgép pilótája és másodpilótája életét vesztette a balesetben, és az utasok közül is sokan megsérültek – számoltak be róla amerikai tévécsatornák, köztük a CNN és az ABC.

Az ABC jelentése szerint 13 embert szállítottak kórházba, köztük 11 utast és a járműben tartózkodó két személyt.

A New York-i és New Jersey-i Kikötői Hatóság közleményében azt írta, hogy a repülőgép vasárnap éjjel 23 óra 45 perckor egy tűzoltóautóval ütközött, amely azért volt a kifutón, mert egy másik incidenshez riasztották.

A Jazz Aviation által az Air Canada megbízásából üzemeltetett járat, amelynek fedélzetén az előzetes adatok szerint 72 utas és négyfős személyzet tartózkodott, a landolást követően ütközött össze a tűzoltóautóval, amelynek következtében a gép orra összeroncsolódott. A repülő orral felfelé állt meg a kifutón.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) a baleset miatt ideiglenesen leállította a repülőtér teljes forgalmát vészhelyzetre hivatkozva. A hatóság jelezte, hogy nagy a valószínűsége a korlátozás meghosszabbításának, ami jelentős fennakadásokat okozhat az amerikai belföldi légi közlekedésben.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) közölte, hogy vizsgálatot indított az ügyben.

2026. március 23.

(MTI/Reuters/dpa/AP/AFP)