Észak-Korea kedden ismét rakétakísérletet hajtott végre, ez alkalommal közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely elhaladt Japán fölött, 2017 óta...
Kategória - Nagyvilág
II. Margit dán királynő nem mérte fel megfelelően családja reakcióját a döntésre, amit sajnál, de nem vonja vissza azt, hogy megfosztotta négy unokáját királyi...
Minden idők legmagasabb életkort megélt korábbi amerikai elnöke, Jimmy Carter 98. születésnapját ünnepelte – közölte vasárnap a Carter Center szóvivője...
A sokévi átlagnál kétszer gyorsabban olvadtak idén az ausztriai gleccserek, sőt a legnagyobb jégmezőn, a Pasterze-gleccseren és egyes más helyeken négyszeres...
Biztonságban visszatért a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) három orosz kozmonauta csütörtökön. Oleg Artyemjev, Gyenisz Matvejev és Szergej Korszakov a Szojuz MSz...
Kétszázmilliárd eurós kerettel támogatási programot indít a német kormány az energia drágulásának ellensúlyozására – jelentették be csütörtökön Berlinben...
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Kremlben rendezett ünnepség keretében aláírja a megállapodást négy délkelet-ukrajnai terület Oroszországhoz...
Több belga civilszervezet bíróság elé viszi a belga államot, illetve az Engie-Electrabel energiaipari és az Elia szállításirendszer-üzemeltető vállalatot a...
Az egyesült államokbeli Philadelphia polgármestere kedden rendeletet adott ki, amellyel megtiltotta a fegyverviselést a város minden olyan kül- és beltéri...
Huszonkilencre emelkedett azoknak a száma Szíriában, akik a kolerajárványban vesztették életüket – közölte hétfőn a szíriai egészségügyi minisztérium. A...
