Az arany- és az ezüstérmet is magyar hajó nyerte a vitorlázó L30-as Európa-bajnokságon, amit vasárnaptól keddig Balatonföldváron rendeztek.
A szervezők tájékoztatása szerint nyolc ország 14 hajója vett részt a hajóosztály harmadik kontinensviadalán. Az aranyérmet a Tranquilo legénysége – Rauschenberger Miklós, Bakonyi Attila, Pécsváradi Ákos, Nedbál Noel, Juhász György – szerezte meg, az ezüstöt pedig a Tenke Péter, Tenke Martin, Goszleth Marcell, Takácsy Levente összeállítású Present Perfect nyerte.
A vasárnapi és hétfői csapadékos, viharos időjárás ellenére mind a kilenc kiírt futamot sikerült megrendezni.
Az L30-as könnyű, 1820 kilogramm össztömegű, 30 lábas, mozgatható tőkesúlyos, emelhető kormánylapokkal rendelkező vitorlás. Alapötletét, koncepcióját az olimpiai ezüstérmes, világbajnok 49-es versenyző, az ukrán Rodion Luka alkotta meg. A cél olyan szigorú előírások szerint megépített, kötött osztályhajó volt, amely jól szállítható, és teljesítményéhez képest elérhető áron vásárolható meg. Az új konstrukció tesztelése 2015-ben indult, az eddigi sebességrekord 24,7 csomó (kb. 45,7 km/óra) hullámos vízen, 34 csomós (63 km/ó) valós szélerő mellett.
2021.07.20.
(MTI)