Kezdőlap » Forma-1 – Alonso marad az Alpine csapatánál
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Sport

Forma-1 – Alonso marad az Alpine csapatánál

A Forma-1-es Alpine csütörtökön bejelentette, hogy a spanyol Fernando Alonso a 2022-es idényben is a csapatot erősíti majd.

A kétszeres világbajnok pilóta társa – akárcsak idén – a francia Esteban Ocon lesz. Laurent Rossi, a francia istálló ügyvezető-igazgatója kiemelte, hogy számukra ideális a pilótakettős, amelyet az egyik legerősebbnek tart a mezőnyben. Hozzátette: a 40 éves Alonso rutinjával hatalmas segítséget jelent.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megerősíthetem a hírt az Alpine-nal való  szerződéshosszabbításról. Amióta visszatértem a Forma-1-be, itt otthon érzem magam, tárt karokkal vártak. A mostani mindenki számára érdekes szezon, de fejlődést mutatunk, a Magyar Nagydíj erre jó példa. Nagyon várom az idény hátralévő részét, és azt, hogy jövőre is együtt versenyezzek Estebannal” – mondta Alonso.

Az augusztus elsejei Magyar Nagydíjat Ocon nyerte, Alonso ötödik volt, ám a másodikként célba ért német Sebastian Vettel utólagos kizárását követően hivatalosan negyedik lett. A pontversenyben 11 futam után Ocon a 10. 39 ponttal, Alonso pedig a 11. 38 ponttal. A vb négy hét szünet után a mostani hétvégén folytatódik a Belga Nagydíjjal.

2021. augusztus 26.

(MTI/dpa)