Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője szerint egyszerre is beadható a koronavírus és az influenza elleni oltás, hatásfokukat nem befolyásolja az egybeesés. Siddhartha Datta, a WHO európai regionális vakcinatanácsadója ezt Koppenhágában mondta sajtótájékoztatón.
„Bárki megkaphatja a két vakcinát együtt, nem csökken egyik oltóanyag hatásossága sem” – hangoztatta.
Európa 53 országa és a közép-ázsiai térség a „valódi veszélyforrása” annak, hogy a következő hetekben újult erőre kap a koronavírus, vagy ez már meg is történt – mondta ugyancsak Koppenhágában sajtótájékoztatón a WHO regionális hivatalának elnöke, Hans Kluge. Emlékeztetett arra, hogy ismét rekordok felé közelítenek az esetszámok, és igen gyorsan terjed a fertőzés az említett két régióban, és ez „súlyosan aggasztó”.
„Újabb válságos időszak jött el a világjárvány újjáéledését tekintve. Európa ismét a pandémia epicentruma, ahogyan egy évvel ezelőtt” – fogalmazott Kluge.
Rámutatott, hogy Európában az utóbbi héten több mint megkétszereződött a koronavírus miatt kórházba kerülők száma, ha pedig a járvány továbbra is ilyen ütemben terjed, akkor februárra Európában újabb félmillió halálos áldozata lehet. Hozzátette ugyanakkor, hogy most az egészségügyi hatóságok többet tudnak a vírusról és jobb eszközeik vannak ellene. A járvány újraéledését Kluge szerint a lakosság alacsony átoltottsági szintje és a vírus terjedésének megakadályozására hozott intézkedések lazítása okozta. Felidézte, hogy Európában csak nyolc olyan ország van, ahol a teljes átoltottság legalább 70 százalékos, az átlagos arány 47 százalék.
Fotó: MTI/Komka Péter
2021. november 6.
(MTI/Reuters/AP)