Egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott Karim Benzema, a Real Madrid francia válogatott csatára, aki vádlott volt a „szexvideós zsarolásként” elhíresült ügyben.
A versailles-i bíróság emellett 75 ezer eurós bírásgot is kiszabott a futballistára. Az ítélet nem okozott meglepetést, egy hónappal ezelőtt ugyanis ezt kérte az ügyészség, Benzema ügyvédei ugyanakkor jelezték, hogy fellebbeznek. Az ügy még 2015-ben kezdődött: az 52-szeres francia válogatott futballista, Mathieu Valbuena az év júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta és közölte vele, birtokában van róla egy kompromittáló video. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.
A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedték, majd Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől. Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a labdarúgót, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.
Benzema 2007-ben mutatkozott be a francia válogatottban, de a botrány kirobbanása után egészen az idei – részben Budapesten – megrendezett Európa-bajnokságig nem kapott meghívót Didier Deschamps szövetségi kapitánytól. Így lemaradt a 2016-os Eb-ről, valamint nem volt tagja a 2018-as oroszországi világbajnokságon győztes francia együttesnek sem. Deschamps idén májusban hívta be ismét a válogatottba, s azóta is élvezi a bizalmat.
2021. november 24.
(MTI/dpa)