Kezdőlap » Megújult a Budavári Sikló
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Budapesti hírek

Megújult a Budavári Sikló

Befejeződtek a Budavári Sikló nagyjavítási munkálatai: felújították a sikló két kocsiját és a sínpályákat. A sikló a több hónapig tartó felújítást követően keddtől szállítja ismét az utasokat.

A megújult sikló átadásán Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy 2009 után újabb nagyjavítást végeztek a kocsikon, amelyek teljesen új faborítást kaptak, az ablakokat kicserélték. A munkálatok során új korlátokat helyeztek el, kicserélték a síneket, felújították a biztonsági berendezéseket, valamint a szerelőknek „leesés elleni védelmet” építettek ki a sínpályák között – közölte.
    
Bolla Tibor felidézte: 1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló. 1944-ben bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték. A BKV 1986-ra korhűen építette újjá a siklót, amely villamoshajtást kapott. A BKV vezetője elmondta, a váralagút melletti sikló egy évben nagyjából egymilliárd forint árbevételt tud elérni, a koronavírus-járvány miatt azonban töredékére esett vissza a forgalom. Kiemelte, a sikló két szerelvényét a BKV munkatársai saját kezűleg újították fel.

A felújított Budavári Sikló az átadás napján, háttérben a felújítás alatt álló Lánchíd. MTI/Szigetváry Zsolt

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt, Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte, hogy építsék meg a siklót. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött.
    
A BKV az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett, a Margit és a Gellért elnevezésű kocsik a múlt év szeptember 1-jén kerültek a BKV Vasúti Járműjavító telepére, ahol a legmagasabb szintű vizsgálatokat követően mindenre kiterjedő felújításon estek át.
    
A járművek burkolati elemeinek eltávolítása után a vázszerkezet javítását és fényezését is elvégezték, a felújított vázszerkezetre kívül-belül új faborítás került, újra legyártották az ablakokat és az ajtókat is. A két kocsi elektromos egységeit is felújították, illetve kicserélték, továbbá a járművek vészfékrendszerét is felújították, amely kötélszakadás vagy sebességtúllépés esetén megállítja a kocsikat a ferde pályán – írták.
    
A két jármű 2021. december 15-én került vissza a helyére, majd a pálya menti működtető berendezések visszaszerelése és beállítása után elkezdődhettek – különböző terhelési viszonyok között – a próbafutások. A sikeres próbafutás és a Közlekedési Hatóságtól kapott üzembehelyezési engedély kézhezvétele után, a Budavári Sikló reggel nyolc és este tíz óra között szállítja az utasokat – írták.

2022. február 9.

(MTI)