Kezdőlap » Túlélte egy bika, hogy a megáradt folyó 80 kilométeren át sodorta magával
BUDAPEST IDŐJÁRÁS
Nagyvilág Színes-érdekes

Túlélte egy bika, hogy a megáradt folyó 80 kilométeren át sodorta magával

Túlélte egy fiatal bika, hogy egy megáradt folyó 80 kilométeren, egy vízesésen keresztül majdnem a tengerig sodorta Új-Zéland nyugati partvidékén.

A kérődző egy szederbokorban szaglászva, sértetlenül került elő egy héttel később, 80 kilométerre a helytől, ahol az áradás elragadta. Gazdája, Tony Peacock a The Guardiannek elmondta, hogy a 18 hónapos bika 37 társával legelt egy karámban a Maruia-folyó feletti Shenadoah nevű területen február 10-én, amikor szakadni kezdett az eső.

„Soha még ennyi esőt nem láttam. Az előrejelzés 60 millimétert jósolt, de másnap reggel az esővízmérőből több mint 160 milliméternyit öntöttem ki” – mesélte.

Nem volt ideje, hogy ekkora felhőszakadásra felkészüljön, így néhány állatot kimentett az emelkedő vízből, azonban a fiatal hereford bikát két másik marhával együtt elsodorta a víz. Egy héttel később telefonon keresték az Ospri nevű mezőgazdasági cégtől, és azt mondták neki, hogy egy westporti gazdánál van az egyik bikája, megadták neki a telefonszámát.
    
Peacock felhívta a gazdát, aki azt mondta, a bika úgy nézett ki, mint amelyiknek egy kis „pihenésre lenne szüksége”. A gazda szerint a fiatal állat óriási utazást élt túl, a Maruia-folyóba sodorta az ár, az levitte a több mint 10 méteres Maruia-vízesésen, keresztül a Buller-folyó torkolatán, át az O’Sullivan híd alatt, végül éppen csak megúszta, hogy a tengerben kössön ki.

„Csoda, hogy túlélte. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy él. Azt hiszem, legenda lesz belőle, és néhány tehénnel együtt nyugdíjba küldöm egy karámba” – tette hozzá a gazda.

Peacock szomszédjának 70 tehene veszett oda az áradásban, egy másiknak 12. A gazda azt mondta, szerencséje volt, neki végül csak kettőtől kellett búcsút vennie.

2022. február 24.

(MTI)