Idén január 8-ától feloldották a koronavírus miatt elrendelt korábbi korlátozásokat és megszűnt a “zéró-covid” politika Kínában. Azokat, akik Kínába utaznak már nem kötelezik karanténra. Ez egy olyan fontos lépés az országban, amely gyökeresen megváltoztatja az elmúlt három évben végrehajtott járványellenes szabályokat.
A CGTN által közzétett „Túl a holtponton” című dokumentumfilmben szakértők és szemtanúk beszélnek, s statisztikai adatokkal, képekkel és táblázatok segítségével mutatják be a nézőknek, hogy a Covid-19-járvány kitörése óta mik voltak a kormányzati prioritások. Ebből kiderül, hogy elsődlegesen az emberek életének védelmét tartották szem előtt, ez volt a legfőbb prioritás. Tudományos felmérések alapján, a járványhelyzet változásával folyamatosan módosítottak az intézkedéseken, hogy a kínai emberek életbiztonságát és egészségét a lehető legjobban védjék.
A dokumentumfilm áttekinti Kína tapasztalatait és a politika hatékonyságát a járvány elleni küzdelemben, kiemelve a tudományos eredményekre alapozott döntéshozatalt, valamint az intézményi háttér előnyeit. A járvány korai szakaszában történő városlezárásokra reagálva példának okáért a film felidézi a “Science” magazin 2020 márciusában megjelent jelentését, amelyet több mint 20 tekintélyes kínai kutató közösen készített az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és más országokban. A tanulmány megállapította, hogy a városlezárások átlagosan körülbelül 2,91 nappal késleltették az új koronavírus elterjedését más városokba, ez több mint 130 kínai város számára biztosított további felkészülési időt az új koronavírusos tüdőgyulladás kezelésére.
A lezárások ugyanakkor nem jelentenek végső megoldást a helyzetre. A kínai kormány célja az, hogy a leghatékonyabban küzdjön a vírus ellen és minimalizálja a lakosságot fenyegető veszélyt. A 2019-es járvány kitörése után Kína közvetlenül megosztotta a vírus első teljes genomszekvenciáját, és megkezdte a vakcina fejlesztését. 2020 áprilisában a kínai adenovírus vektor rekombináns új koronavírus vakcina a klinikai vizsgálatok második szakaszába lépett. Ez volt a világ első olyan koronavírus-oltóanyaga, amely ebbe a szakaszba jutott. 2020. december 31-én Kínában feltételesen piacra dobták az első koronavírus elleni vakcinát. 2022 decemberéig Kínában több mint 3,46 milliárd adag COVID-19 vakcinát adtak be, az oltottság aránya a teljes lakosság körében meghaladta a 90%-ot.
Az elmúlt három évben Kína az emberek életének védelme, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődés biztosítása érdekében mindig ragaszkodott a valóság pontos és hiteles értékeléséhez, illetve a járványmegelőzési politika dinamikus kiigazításához.
Az elmúlt három évben a járvány terjedése számos iparágban okozott zavart világszerte. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a globális turizmus 3,5 milliárd dollárral járult hozzá a világgazdasághoz a világjárvány előtt. 2020-ban ez a szám 1,6 milliárd dollárra csökkent. A Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, Kristalina Georgieva akkor arról beszélt, hogy 2020 végére az országok gazdaságainak 90%-ára a visszaesés lesz jellemző az év elejéhez képest, és azt jósolta, hogy 2020-ban és 2021-ben a halmozott veszteség a globális GDP esetében meghaladja majd a 12%-ot.
2023. január 8.
(China Media Group)
(x)