Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel – jelentette be a török védelmi minisztérium. A 26 ezer tonna kukoricával megrakott...
Kategória - Nagyvilág
El kellett altatni két szumátrai tigrist térdrendellenesség miatt a Tierpark berlini állatkertben. A nagymacskákat – a nőstény Kiarát és a hím Willit...
Gyorsuló ütemben emelkedik a tengerek szintje az Egyesült Királyság körül a klímaváltozás hatására, és ez sebezhetőbbé teszi a brit tengerpartot –...
A negyedik, egyben az eddigi legidősebb HIV-pácienst sikerült teljesen kigyógyítani a vírusfertőzésből őssejtátültetéssel – jelentették be kaliforniai...
Orosz űrkutatási tisztségviselők amerikai kollégáiknak azt mondták, hogy Oroszország várhatóan még legalább 2028-ig, saját űrállomása megépítéséig marad a...
Az Ingenuity vártnál nagyobb sikere nyomán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) úgy döntött, hogy a tervezett egy rover (marsjáró) helyett újabb két...
Csaknem 2,8 millió dollárt fizettek egy New York-i árverésen azért a dzsekiért, amelyet Buzz Aldrin amerikai űrhajós viselt, amikor 1969-ben a Holdra lépett. A...
Megnyitották a Horvátország számára stratégiai fontosságú Peljesac hidat, amely a szárazföld és a Peljesac-félsziget között ível át Bosznia-Hercegovina...
Drónnal mentették meg egy 14 éves fiú életét, aki egy valenciai strandot elérő erős hullámzás miatt került bajba. Az úttörő drónos mentést néhány éve kezdték...
Dohányzási tilalom lépett életbe hétfőn Barcelona városának minden tengerparti strandján. „Spanyolországban évente ötmillió cigarettacsikk kerül a...
