Öt bűncselekménnyel, köztük több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádol a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfit, de kóros elmeműködése miatt a felmentését és kényszergyógykezelésének elrendelését kéri – tudatta a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A főügyészség szerint kóros elmeállapota miatt nem büntethető a férfi, és tartani lehet attól, hogy hasonló bűncselekményeket fog elkövetni. A vádlott jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll. A vádirat szerint a jelenleg 52 éves férfinak 2018 végére megromlott a házassága, felesége válni akart tőle. A férfi ezt nem tudta elfogadni, feleségét mindenhová követte, soproni munkahelyére rendszeresen bekiabált, a kirakaton keresztül obszcén jelzéseket mutogatott neki, egy alkalommal megerőszakolta. Két hét alatt 180 alkalommal hívta, üzeneteket küldött neki, és a felesége gyermekének is zaklató vagy értelmezhetetlen üzeneteket küldött. Letörte a nő autójának ablaktörlő lapátját, amellyel a jármű szélvédőjét ütötte. A férfi azzal is megfenyegette a nőt, hogy megöli, ha elhagyja.
2019 tavaszán a vádlott késsel támadt a nőre annak munkahelyén. Négyszer megszúrta, és rátámadt a nő segítségére siető emberekre is; egyiküket megszúrta a nyakán, a feje oldalán és a bal karján is, majd megpróbálta többször elütni. Végül autójával Ausztriába menekült, ahol a rendőrök a magyar hatóságok kérésére elfogták.
2021. szeptember 2.
(MTI)