Jogerősen egy év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott csalás és csalási kísérlet miatt egy baranyai nagyközség – az MTI információja szerint Beremend – korábbi jegyzője, mert meg akarta szerezni egy végrendelkező örökségét.
A Pécsi Törvényszék keddi közleménye szerint az ítélettel lényegében helybenhagyták a Siklósi Járásbíróság márciusi határozatát. Dr. K. F.-et 2018 nyarán kereste fel egy helybéli azzal, hogy vagyonát a községre akarja hagyni. Ennek fejében azt kérte, hogy ha egészségi állapota megromlik, akkor az ellátását, ápolását az önkormányzat a helyi szociális otthonban biztosítsa.
Azt írták, hogy a sértett azért fordult a vádlotthoz, mert „egyetemi jogi diplomával rendelkezik, így szakszerű tanácsot tud adni neki szándékával kapcsolatban, továbbá hivatalos személy, aki az önkormányzat érdekében jár el”. Bár a sértett felvetette, hogy célszerű lenne szándékát közjegyzői okiratba foglalni, a vádlott közölte, ez szükségtelen, mert ő is el tudja készíteni a végrendeletet. A férfi ezután szerkesztett egy „végrendelet” elnevezésű okiratot, amelyben azonban – a sértett kifejezett akarata ellenére – nem az önkormányzatot, hanem saját magát tüntette fel örökösként.
A sértett később közölte a jegyzővel, hogy van ötmillió forint megtakarítása is, és azt szintén az önkormányzatra hagyná. A vádlott azt tanácsolta a sértettnek, hogy vegye fel a pénzt a bankból, majd „járadéki szerződést” készített, úgy, hogy a megtakarítást megszerezze. Ezután a sértett a pénz átadta a jegyzőnek, aki euróra váltva saját széfjében helyezte el. A vádlottat a felfüggesztett börtönbüntetés mellett három évre eltiltották a jegyzői foglalkozás gyakorlásától is.
2021. szeptember 14.
(MTI)