Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó szerződését 2024-ig meghosszabbította a Vasas.
Az angyalföldi klub csütörtökön honlapján kiemelte: saját nevelésű sportolójuk kilencévesen ment le először az egyesület pasaréti vívótermébe, és az ötödik olimpiai szereplésének is vasasos színekben vág neki. A 31 éves Szilágyi Áron – aki bő egy éve szakosztályelnökként is dolgozik az angyalföldi vívóknál – elmondta: jövőjét illetően elég gyorsan eldöntötte, hogy folytatja a pályafutását, és megcélozza még a párizsi olimpiát is.
„Az pedig egyáltalán nem volt kérdés, hogy ezt továbbra is a nevelőegyesületem színeiben teszem, abban a közegben, ahol felnőttem” – nyilatkozta.
Hozzátette: örül, hogy Markovits László klubelnök és a klubvezetés is hasonlóan gondolkodott, így nem nyúltak hosszúra a tárgyalásaik. Szilágyi a 2012-es londoni olimpián nyerte első ötkarikás aranyérmét az egyéni küzdelmek során, majd címét 2016-ban Rióban és idén Tokióban is megvédte. Utóbbin a csapattal harmadik helyen zárt. A klasszis kardvívónak csapatban világbajnoki címe is van, illetve Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is végzett elsőként. Mindkét világversenyen nyolc-nyolc érmet gyűjtött már.
2021. október 15.
(MTI)