A Borussia Dortmundban futballozó Erling Haaland lesz 2022-ben az angol bajnok Manchester City első számú kiszemeltje.
A Times híradása szerint a norvég csatár ügynöke, Mino Raiola januárban kezdi meg a tárgyalásokat a jövő nyári klubváltás feltételeiről. A brit napilap közölte, az ifjú sztár megszerzése prioritást élvez a Citynél, amelyben Haaland édesapja, Alf-Inge 2000 és 2003 között 38 mérkőzést játszott. A 21 éves légiós szerződése 2024. június 30-ig szól a Dortmundnál, de szerepel benne 2022-re egy záradék, amely 75 millió eurós kivásárlási összeget határoz meg.
A Manchester City mellett a város másik klubja, a United is érdeklődik Haaland iránt, mint ahogy a Real Madrid és a Paris Saint-Germain is felmerült esetleges új klubjaként. Marco Rose, a Borussia Dortmund vezetőedzője augusztusban úgy vélekedett, hogy a csatár a mostani idény után is marad a német egyesületnél.
Haaland 2020 januárjában érkezett Dortmundba, ahol azóta 67 tétmeccsen 68 gólt szerzett, az elmúlt idényben beválasztották a Bajnokok Ligája álomcsapatába. Jelenleg hét találattal vezeti a Bundesliga góllövőlistáját – holtversenyben Robert Lewandowskival – úgy, hogy az elmúlt két fordulóban combsérülés miatt nem lépett pályára.
2021. október 16.
(MTI/dpa)