Régészek egy csaknem 99 ezer éves, elefántcsontból készült ásót találtak egy őskőkorszaki lelőhelyen a kelet-kínai Santung tartományban – számolt be szerdán a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A lelet a Kína területén talált legrégebbi csonteszközök egyike lehet.
A Santung déli részén, Jisuj megyében található ásatási helyszín közel nyolc méter vastag földrétegből áll. Az ásatást végző régészek nyolc kulturális réteget tártak fel, és több mint ötezer darab kőből, csontból, fogakból és szarvakból készült tárgyra, valamint állati maradványokra bukkantak, amelyek az akkori emberek életmódjába és eszközkészítési szokásaiba nyújtanak bepillantást.
A Hszinhua beszámolója szerint az elefántcsontból készült lelet világszerte ritkaságnak számít, kevés a hasonló példa ugyanis a csaknem százezer évre visszamenő, eszközkészítésére használt tárgyra. A földréteget, amelyből a lelet előkerült, kétféle kormeghatározási módszerrel is vizsgálták, az egyik alapján 99 ezer, a másik alapján 104 ezer éves kort valószínűsítő eredményt kaptak.
2021. november 24.
(MTI)