Novemberben az utasszám 11 ezerrel túlszárnyalta a járvány kitörése óta rekordnak számító októberi utasforgalmat; az év utolsó előtti hónapjában 724 626 utas fordult meg a budapesti légikikötőben.
Novemberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről 45 ország 122 városa volt elérhető 33 légitársaság kínálatában. Ez azt jelenti, hogy a 2019-es rekord évvel összevetve a Budapestről elérhető desztinációk 80 százaléka már visszaépült – tették hozzá.
A legnépszerűbb úticél továbbra is London, Amszterdam, Párizs és Frankfurt volt – tájékoztattak.
A repülőtér üzemeltetője a novemberihez hasonló utasforgalomra számít decemberben, hiszen az ünnepi időszak, az év vége, valamint a téli szünet a hosszabb-rövidebb utazásoknak és családlátogatásoknak egyaránt kedvez. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a koronavírus omikron variánsa jelentős kockázati tényezőt jelent a számok alakulására.
Novemberben a repülőtér működésének második legerősebb áruforgalmú hónapját zárta; összesen 16 311 tonna áru fordult meg a BUD Cargo Cityben. A valaha volt legerősebb hónappal, idén áprilissal összevetve ez mindössze 380 tonnás lemaradást, miközben a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 17,6 százalékos növekedést jelent.
A kimagasló novemberi árumennyiség továbbra sem jár együtt jelentős járatszám-növekedéssel, ez a mutató ugyanis tavalyhoz képest idén mindössze 7 százalékos emelkedést mutatott.
A kiugró novemberi árumennyiség egyértelműen az év végi ajándékozási időszaknak köszönhető; az online rendelt áruk többsége légi úton érkezik az országba – emlékeztettek a közleményben.
2021. december 21.
(MTI)