Több mint húsz év után ismét feltűnt egy rozmár a németországi Watt-tengerben: Baltrum szigetének nyugati részén, egy töltésen pihent a nagy méretű, bajusszal és agyarral rendelkező nőstény állat.
Vélhetően több ezer kilométert utazott odáig, mivel a rozmárok az Északi-sark körül élnek.
„A rozmárok nagy utakat képesek megtenni és az északi-sarkvidéki élőhelyükön belül is nagyon mobilak” – mondta Ursula Siebert, a Hannoveri Állatorvosi Egyetem tengeri emlősökkel foglalkozó szakértője.
Legutóbb 1998-ban láttak egy rozmárt az Északi-tenger déli részén, Juist és Sylt szigetén.
„Ezek általában kalandvágyó fiatal állatok, amelyek maradnak is egy ideig, ha jól érzik magukat ezeken a helyeken” – mondta a kutató.
Bár kopások látszottak az elülső uszonyain, a rozmár egyébként egészségesnek tűnik. Még egy horgászt is megközelített kíváncsian. A rozmár végül a dagály érkezésével elhagyta a szigetet. Néhány hónapja az Atlanti-óceán partján tűnt fel egy rozmár. A Wally névre keresztelt hímet Walesben és Írországban is látták.
2021. szeptember 10.
(MTI/dpa)